Búcsú Albert Flóriántól
A nagy fájdalom, mindig súlyos csenddel jár. A csend fájdalmasabb, mint az emberi szó. A végső búcsú idején, az elmúlás testvére a némaság – az emberi szó hangja pedig az életé.
Hajdanán, a szelíd ég alatt, egy hercegszántói fiú először labdához ért. Talán a ház udvarán, egyedül, de az is lehet, hogy a bátyjaival, de ott és akkor, abban a községben örök hűséget esküdött a földkerekség talán legszebb sportjának, a labdarúgásnak.
Néhány esztendővel később, már pesti srácként a Kinizsi –azaz Ferencváros- pályán, Száger Misi bácsi oltalma alatt, ott és akkor örök hűséget fogadott a Ferencvárosnak.
S teltek az évek, s jöttek a gólok és dőltek a védők, mint a zsákok. Hasalt előtte az egész világ. És lett bajnok, és lett gólkirály, és kupagyőztes, és válogatott és lett aranylabdás…és lett császár. Fenn állt Európa, sőt a világ tetején. Ő volt a legjobb. S amikor megkapta az aranylabdát, vagy amikor a brazil Flamengónál cseleit lesték, amikor világválogatott lett, talán ott és akkor… akkor amikor bármelyik ország, bármelyik városa, annak a városnak bármelyik csapata szívesen látta volna…talán ott és éppen akkor örök hűséget fogadott a hazájának.
S temérdek siker között, s boldogságban úszva 1963-ban, azokban a zavaros években, a Bazilikában, örök hűséget esküdött Bársony Irén színésznőnek. És jöttek a sikerek és teltek az évek, született egy kislány, egy kisfiú, születtek az unokák és mindeközben…örök hűséget fogadott a családjának.
A hűség a becsület jele. A hűség nem érzés, hanem döntés. Hűségre nem lehet igényt tartani. Hűségért nem szabad könyörögni. Hűséget nem szabad ígérni. Hűséget csak adni és elfogadni lehet.
S ő ahogy adta, ahogy mutatta, úgy vettük el, úgy tettük mi is. Így lettünk a futball szerelmesei, hű Fradisták, hazánkhoz hű magyarok. Örök férjek és boldog apák, büszke nagypapák.
Ezrek búcsúznak tőle most. Édesapák súgják gyermekeik fülébe: „nem lesz hozzá hasonló”, de közben titkon mégis remélik, hogy talán az ő fiuk, talán majd egy kicsit megközelíti. Talán az egyik csele, talán egy mozdulata, de legalább az eleganciája. Talán a szerénysége, az olyan lesz… olyan, mint Albert Flóriáné.
Ezrek búcsúznak tőle most. Köztük megbocsájtó özvegyek, akiknél néhanapján – egy-egy meccs idejére- fontosabb volt Albert Flórián… Asszonyok, akik csodálták, mint ideált. Fiatal apukák és srácaik, akik nem tudják, mert játszani már nem látták, de mégis értik, mint jelent ha a Császár odaadással szolgálja az embereket, s a nép így önként szeretheti császárát.
Ezrek búcsúznak tőle most. Itt állunk a szelíd ég alatt, mi csupa szív bajnokok, mi csapattársak és mi ellenfelek, öregek és fiatalok, egyszerű emberek…földi halandók.
Keresztet vetünk, főt hajtunk, gyertyát gyújtunk, virágot hozunk és köszönjük, hogy nagy idők tanúi lehettünk.
A súlyos csend, mindig nagy fájdalmat takar. Nincsenek szavak, csak gyertyák, virágok…és a hűség.
Búcsúzunk az egyetlen magyar császártól!
EL-kezdődött: 3-0
Hat év után első nemzetközi kupameccsünket játszottuk az Üllői úton, magabiztos előnyt gyűjtöttünk a visszavágóra.
A mérkőzés összefoglalója:
Az első félidőben egy láthatóan összeszokatlan, ám lelkes Fradi esett neki ellenfelének az Üllői út 6000 6004 nézője előtt. A 4-4-2-ben játszó örmények játéka arra épült, hogy a két gyors csatáruk felé rúgdosták a labdát, ellenben mi próbáltunk rövid passzokkal a vendégek mögé kerülni. A 31. percig kellett várni az első gólra, amikor Maróti Béla Józsi szabadrúgását fejelte a kapuba. Még fel sem ocsúdtunk, amikor Józsi szöglete kavarodás alakult ki, és Otten a kapuba lőtt, megduplázva az előnyt. A félidő utolsó percéig nem történt semmi érdemleges, de az örmények egyik támadója összeesett a tizenhatoson belül – senki nem volt a közelében sem – így joggal fújolt a teljes stadion. Prukner kihívta magához Abdit, és vele üzent Ranilovicsnak, merre vetődjön. Adamyan a bal sarok felé rúgta a labdát, de kapusunk túljárt az eszén, így két gólos vezetéssel vonulhatunk pihenőre.
A második játékrészben a láthatóan elfáradó örményekkel azt művelt a Fradi, amit akart, a biztos vezetés tudatában a játék színezésére is volt erő, és energia. Andrezinho álomcselei, Abdi kavarásai élményszámba mentek. Csizmadia állt be Józsi helyére, Fülöpöt Balog, az elfáradó Oláhot pedig Felix váltotta, aki hatalmas termete ellenére is lényegesen gyorsabb volt védőinél – ezt kamatoztatta akkor, amior Abdi átadását higgadtan gurította Malikov mellett az örmények hálójába, három gólosra növelve ezzel a vezetést.
A jól, helyenként tetszetősen játszó Ferencváros megérdemelten győzte le az Ulissest, ám a győzelemből messzemenő következtetést nem szabad levonni, hiszen az örmények játékereje alig haladta meg az NB2-ben megismertet. A három gólos vezetés mindenesetre megnyugtató előny a jövő heti visszavágóra, amivel – hacsak ellenfelünk nem javul hatalmasat – nem lehet gond. A mérkőzésen Józsi, Junior, Andrezinho, Otten játszottak kiemelkedően jól, de mindenki teljesítményével elégedett lehet Prukner László.
Góljainkat Maróti, Otten, és Felix szerezték.
Harmadik lett a Fradi!
A 2005–2006-os idény után ismét kiléphet az európai labdarúgószíntérre a Ferencváros csapata, amely az Albert Flórián Stadionban André Schembri, Héctor Gabriel Morales és az utolsó profi mérkőzését játszó Dragóner Attila góljával 3–0-ra legyőzte a Lombard Pápát, ezzel megszerezte a bronzérmet az NB I-ben – no meg ezzel az Európa-liga-indulást jelentő pozíciót. Az FTC 2005 után állhat ismét dobogóra a magyar élvonalban.
| 1 | Videoton | 30 | 18 | 8 | 5 | 59-29 | 61 |
| 2 | Paks | 30 | 17 | 5 | 8 | 54-38 | 56 |
| 3 | Ferencváros | 30 | 15 | 5 | 10 | 50-43 | 50 |
| 4 | Zalaegerszeg | 30 | 14 | 6 | 10 | 51-47 | 48 |
| 5 | DVSC-TEVA | 30 | 12 | 10 | 8 | 53-43 | 46 |
| 6 | újpest | 30 | 13 | 6 | 11 | 50-38 | 45 |
| 7 | Kaposvár | 30 | 13 | 4 | 13 | 41-42 | 43 |
| 8 | Haladás | 30 | 11 | 8 | 11 | 42-36 | 41 |
| 9 | Győri ETO | 30 | 10 | 11 | 9 | 40-35 | 41 |
| 10 | Bp. Honvéd | 30 | 11 | 7 | 12 | 36-39 | 40 |
| 11 | Vasas-Híd | 30 | 11 | 7 | 12 | 34-46 | 40 |
| 12 | KTE-Ereco | 30 | 11 | 3 | 16 | 51-56 | 36 |
| 13 | Lombard Pápa | 30 | 10 | 5 | 15 | 39-52 | 35 |
| 14 | Siófok | 30 | 8 | 10 | 12 | 29-41 | 34 |
| 15 | MTK | 30 | 8 | 6 | 16 | 35-49 | 30 |
| 16 | Szolnoki MÁV | 30 | 5 | 6 | 19 | 26-56 | 21 |
Áprilisi tréfa: FTC – lápvidék 1-0
Remek iramban és a kilátogató 12 ezer 12.002 nézőnek köszönhetően fantasztikus hangulatban kezdődött a forduló legnagyobb rangadója, a 208-ik összecsapás a Ferencváros és az Újpest Lápvidék között.
A hazaiak léptek fel támadólag az kezdősípszó után, az első lehetőségek az újpestiek lápvidékiek előtt adódtak: előbb Bböőr vezette a tizenhatosig a labdát, de nem talált kaput. Az első bravúrt is Ranilovicnak kellett bemutatnia, Rrajczi fejesénél majd Bbalajti hagyott ki helyzetet. A játékrész vége újra a Ferencvárosé volt, a 40. percben pedig Schembri passza után Heinz lőtt a rövid sarokba, ezzel a góllal vezet 1-0-ra a Fradi a derbin.
A félidőben Prukner László változtatott csapatán, Stanic helyett Tóth Bence érkezett a folytatásra. A második játékrész első lehetősége azonban ismét a vendégek előtt adódott, Ttakács nagy helyzetben eltörte a labdát és a kapu helyett Balogot találta el. Nagy küzdelem folyt a mezőnyben, azonban helyzetig egyre ritkábban jutottak el a csapatok, és a cserék sem tudtak változtatni ezen. A folytatásban elsősorban Heinz megmozdulásai révén veszélyeztetett a Fradi, az Újpest Lápvidék pedig lassan átvette a játék irányítását. Mezőnyfölénye azonban sokáig meddő volt, csak a hajrában szorították be a Fradit. Gólt azonban nem sikerült elérniük, így a Fradi nyerte 1-0-ra a nagy érdeklődéssel várt találkozót.
Őszi végeredmény
| hely | csapat | M | GY | D | V | LG | KG | GK | P |
| 1. | Videoton | 15 | 10 | 3 | 2 | 31 | 16 | 15 | 33 |
| 2. | ZTE | 15 | 9 | 2 | 4 | 29 | 21 | 8 | 29 |
| 3. | FTC | 15 | 9 | 1 | 5 | 27 | 20 | 7 | 28 |
| 4. | DVSC-TEVA | 15 | 8 | 3 | 4 | 29 | 21 | 8 | 27 |
| 5. | Kaposvár | 15 | 8 | 2 | 5 | 24 | 19 | 5 | 26 |
| 6. | Paks | 15 | 7 | 4 | 4 | 25 | 20 | 5 | 25 |
| 7. | Lombard Pápa | 15 | 7 | 1 | 7 | 25 | 27 | -2 | 22 |
| 8. | Budapest Honvéd | 15 | 6 | 3 | 6 | 19 | 18 | 1 | 21 |
| 9. | fújpest | 15 | 5 | 4 | 6 | 25 | 20 | 5 | 19 |
| 10. | MTK | 15 | 5 | 4 | 6 | 19 | 22 | -3 | 19 |
| 11. | KTE | 15 | 6 | 0 | 9 | 27 | 35 | -8 | 18 |
| 12. | Győri ETO | 15 | 4 | 5 | 6 | 17 | 19 | -2 | 17 |
| 13. | Siófok | 15 | 4 | 5 | 6 | 14 | 19 | -5 | 17 |
| 14. | Vasas | 15 | 5 | 1 | 9 | 23 | 32 | -9 | 16 |
| 15. | Haladás | 15 | 3 | 4 | 8 | 19 | 23 | -4 | 13 |
| 16. | Szolnok | 15 | 2 | 2 | 11 | 10 | 31 | -21 | 8 |
Jolly, a Best in Show
2010-09-18 Székesfehérvár: Jolly, mint Best in Show :-)
Székesfehérvár MKSZ CAC Jolly Joker kölyök kategóriában "Best in Show". (2010.09.18, 6 Photos)









